![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Aranyszem tizenhat kategóriában Illés György, Tóth János, Kovács László és Zsigmond Vilmos életműdíjat kapott Kimagasló színészi teljesítmény, zseniális forgatókönyv vagy rendezés most nem hatotta meg a zsűrit. Az Aranyszem Operatőr Fesztiválnak a Kiscelli Múzeumban rendezett gáláján kizárólag az operatőri munkát díjazta a Magyar Operatőrök Társasága (HSC) alkotta, 185 tagú grémium. Maguk közül választották ki a legtehetségesebbeket. Az idén másodszor megrendezett Aranyszem Operatőr Fesztiválon tizenhat kategóriában osztottak díjakat (lásd keretes írásunkat). Nevezni lehetett 2004-2005-ben gyártott kísérleti és dokumentumfilmekkel, zenés és nagyjátékfilmekkel, de akár televíziós sorozatokkal is. A fesztivált tavaly a mai magyar operatőrszakma 95 százalékát kinevelő Illés György, a HSC idén kilencvenegy éves elnökének tiszteletére alapították. Legendák életműdíja "A Színház- és Filmművészeti Egyetemen folyó operatőrképzés a háború után, az 1950-es évek elején indult. Sok mindent kellett pótolniuk akkor, ezért olyan szakemberképzésre vállalkoztak, ahol a szigorúan vett szakmai ismeretek mellett nagyon nagy hangsúlyt fektettek az általános műveltségre is" - meséli lapunk kérdésére a világszerte ismert és elismert magyar operatőriskola eredetét Novák Emil, a fesztivál ötletgazdája. Szerinte elsősorban azért van szükség erre a megméretésre, hogy a szakma eleget tehessen az új évezred kihívásának, vagyis a naprakész tájékozottságnak is. Az operatőrverseny persze nem csak a szűkebb értelemben vett szakma érdeklődésére tarthat számot: az október közepén, az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott vetítéseken a civil érdeklődés is jelentős volt. A legtöbben az egyetemista filmekre, a dramatizált dokumentumfilmekre és a természetfilmekre voltak kíváncsiak. A szombat esti gálán a zsűri kiosztotta az idén alapított Legenda életműdíjat is. Kiemelkedő szakmai múltjáért most együtt díjazták az iskolaalapító mestert, Illés Györgyöt és az azóta híressé lett tanítványokat: Tóth Jánost, Zsigmond Vilmost és Kovács Lászlót. A díjkiosztó ünnepségen megnevezték az év operatőrét is: Pohárnok Gergely a Hukkle és a Fekete kefe operatőri munkájáért érdemelte ki a fődíjat. Szobrok és gerendák A legjobbnak ítélt egyetemista operatőrt külön díjazta a fesztivált támogató Sparks Camera and Lighting, a Panavision márka magyarországi képviselője. Romwalter Béla, a Sparks vezetője kérdésünkre elmondta: hatvanezer dollár értékű kamerafelszerelést ajánlott fel a világcég a nyertes egyetemista első magyar gyártású filmjéhez. A 12-13 millió forint értékű díj a professzionális minőségű kamera tulajdonjogának átengedését jelenti, az összeg két-három hét kamerahasználatot tesz lehetővé. Az Aranyszem díjakat Bakos Ildikó képzőművész alkotta, a szobrok az operatőrök szimbólumát, az aranyszemet tartó múzsát ábrázolják. A szakma nagy öregjei, a Legenda-díjasok egy-egy jelképes tárgyat vihettek haza: az egyetem egykori műtermének világítási hídjából kimetszett gerendadarabokat. Díjak és díjazottak Az év operatőre: Pohárnok Gergely (Hukkle, Fekete kefe) Borsos Roland
|
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |






























