|
Pohárnok Gergely lett az év operatőre Pohárnok Gergely kapta - többek között a Fekete Kefe és a Hukkle című filmekért - az év operatőre elnevezésű díjat az Aranyszem Operatőr Fesztivál díjkiosztó ünnepségén szombaton este, Budapesten. A rendezvényen adták át először a Legenda-életműdíjat, amelyben négy alkotó részesült: Illés György, Tóth János, valamint az Egyesült Államokból ez alkalomra hazaérkezett Kovács László és Zsigmond Vilmos. A kitüntetést olyan operatőrök nyerhetik el, akiknek a munkássága évtizedeken át követendő példa volt, és akik az egész világon hozzájárultak a magyar filmesek megismeréséhez. A jövő szerdán 91. születésnapját ünneplő, Kossuth-díjas Illés György nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Ház a sziklák alatt, a Pacsirta, a Szegény gazdagok vagy A Pál utcai fiúk. A szintén Kossuth-díjas Tóth János fényképezte a Szerelem, a Macskajáték és az Egy erkölcsös éjszaka című alkotásokat. Kovács László volt például a Szelid motorosok, a Maszk és a Szellemirtók operatőre. Zsigmond Vilmos a Steven Spielberg rendezte Harmadik típusú találkozásokért Oscar-díjat kapott, ő fényképezte továbbá a Szarvasvadászt és a Bánk bánt is. (A két alkotó 1956 novemberében együtt hagyta el az országot, táskájukban csaknem tízezer méter filmfelvétellel.) A Magyar Operatőrök Társasága (HSC) másodszor hirdette meg az Aranyszem fesztivált, amelyen kilencven operatőr 121 filmje indult. Az alkotások tizenhat kategóriában versenyeztek. www.index.hu
|
